|
A tavalyi év augusztusában lett hivatalosan
bejegyezve a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás, amelynek tagjai Csicsó,
Madéfalva, Rákos és Szentmihály községek. Ennek a társulásnak a jelenlegi
vezetõje Szentes Csaba madéfalvi polgármester és egy alkalmazottja van Szentes
Antal személyében. A szervezetnek négy hónap alatt sikerült két pályázatot
leadnia. Az elsõ pályázat a magyarországi Szülõföld Alapítványhoz volt leadva
és nyert 1 millió forint támogatást célirányosan a szervezet mûködésére és az
infrastruktúra fejlesztésére leadott pályázat elõkészítésére.
A második pályázat 2008.
december 19-én lett leadva, amely egy összesen 2600 oldalból álló dokumentáció.
A pályázati leadást helyszíni ellenõrzések követték, majd Gyulafehérváron
vizsgálták át, végül pedig Bukarestben döntött a bizottság . Ország szinten 846
pályázat volt leadva és ebbõl 125 pályázat nyert. A leadott jó pályázatok pontozásra
kerültek, a maximális pontszám amelyet egy pályázat el tudott érni 90 volt.
Azok a pályázatok, amelyek 70 pontot értek el, már nem kerültek támogatásra. A
Bogát Önkormányzati társulás pályázata 80 pontot ért el, és az elbíráló
bizottság jegyzõkönyve szerint a 125 nyertes pályázatból a 28. helyet foglalta
el, ezáltal nyertesnek nyilvánították. Az elnyert támogatás értéke 23.136.107
lej, ez a támogatás ÁFA (TVA) nélküli, az ÁFÁ-t a helyi tanácsok kell majd
kifizessék. Ez a támogatás utólagos finanszírozásos, tehát a munka elvégzése és
kifizetése után téríti viszza az unió az elnyert támogatást. Ez azt jelenti,
hogy a szervezet június hónap folyamán megköti a szerzõdést az Európai Unióval,
és a szerzõdés megkötésétõl számított 3 éven belül a munka be kell legyen
fejezve. Az elsõ nyolc hónap a kivitelezési tervek elkészítése és a
közbeszerzések idõszaka lesz, majd azután kezdõdnek el a munkálatok. Tehát a
következõ év elsõ felében elkezdõdik a kivitelezés. Csicsó községben a
csaracsói iskola teljes felújítása és egy információs központtá való
átalakítása készül el, valamint a DC 12-es községi út feljavítása.
Madéfalva és Rákos községekben a víz és
csatorna hálózat kiépítése lesz majd megvalósítva, valamint Szentmihály
községben egy napközi otthon kerül felépítésre és 5 km községi út javítódik
fel. Ez a pályázat nemcsak Madéfalva, hanem az egész úgynevezett
Bogáti térség fejlõdéséhez járul majd hozzá. Ha meglesz az
alapinfrastruktúránk, többet érnek majd a területeink, a házaink és a válalkozók
is szívesebben fektetnek be ebbe a térségbe.
|