|
Feladataim
margójára
Szinte hihetetlennek tűnik számomra, hogy
ismét egy újabb naptári év küszöbén állunk, egy újabb naptári év egy újabb
kihívás, egy újabb lehetőség. A rohanó világunkban ahol már időnk sincs
hátratekinteni, szinte észrevétlenül suhannak a napok, hónapok, évek. A
közigazgatásban nagyon meghatározó az új év kezdete vagy az ó év vége, hiszen
költségvetés elszámolás és tervezés, tervezni a következő év bevételét
kiadásait. Tervezni a munkákat amiket még ilyen vagy olyan okok miatt nem
tudtunk elvégezni, vagy befejezni. Nagy megelégedéssel tudok visszatekinteni és
engedjék meg, hogy ne csak a négy évre hanem talán visszatekintsek a
változásokig is (1989). Akkor sok ember mert álmodni, tervezni, akkor sok
község, város tervezett és megvalósított. Tizennégy év telt el, hogy ki tudjuk
mondani nyíltan, és vállaljuk Csíkcsicsó
önálló község. Sok harc és vívódás kellett és természetesen Bukarestben
valaki kellett képviselje az ügyünket, meg is tették becsülettel -
köszönjük nekik. De igazából ekkor kezdődtek a nehézségek, sok álmatlan
éjszakák, átrohangált nappalok és íme ismét eltelt négy év. Négy súlyos kemény
év. Tisztelt falustársak őszintén mondom nehéz volt. Nehéz volt mert mindenki
másképp gondolja, ámbár mi tudjuk hogy mire van pénzünk, mindenki másképp
akarja (laikusan) mi ragaszkodunk a szakember véleményéhez. Négy év kemény
harc, küzdelmes napok, hónapok, és részrehajlás nélkül olvasom a polgármester
év végi beszámolóját, tettek bizonyítsák, hogy azt amit megálmodtunk 2000-ben,
és harcoltunk érte, úgy érzem érdemes volt önálló községet alapítsunk. Négy év
önálló községként bebizonyította számunkra és számomra, hogy megérte. Megérte a
sok álmatlan éjszakát, a sok rohangálást, hiszen 2008 küszöbén tervekkel a
kezünkben várjuk az Uniós pályázati kiírásokat, tervekkel és jól meghatározott
célokkal indulunk a jövőnek. A négy év kemény munka sok lehetőséget és
célirányt határozott meg, hiszen nincs víz, kanalizálási rendszerünk, nincs
gáz, most kezdtük el az utak rendberakását, iskola, óvoda, és hol van a napközi
tervezet, orvosi rendelő és sok más.
Mertünk és merünk tervezni, akartunk és
akarunk tenni a faluközösségünkért, dolgoztunk és fogunk dolgozni a
községünkért.
Karácsony havában engedjék meg, hogy
Kegyelemteljes Karácsonyi Ünnepeket kívánjak, az ÖSSZEFOGÁS SZELLEMÉBEN Békés
Boldog Új Esztendőt.
Silló Attila
Alpolgármester
|